ÍR (2) szó jelentése

Magyar nyelv (1862) szótárunk szerint ÍR (2) szó jelentése, értelmezése:

(2), önh. és áth. m. ír-t. Eredeti értelménél fogva hangutánzó s karcolást, percegést, karcolva, percegve metszést jelent, am. valamit bemetszve, bevágva, bevésve jegyez, (l. alább 4. alatt), honnan származott az irt ige is, gömöri- és abaújiasan: ort, s rokon vele a mélyhangú s megfordított ró (metsz, bevág). Rokon vele továbbá a latin aro (exarare litteras, epistolam, carmen), nem különben scribo, (melytől jön a francia écrire), hellén goafein, német schreiben, melyekben kétségen kívül leglényegesb betü az r, mely a magyarban egyszerűen van meg. 1) Általán am. betüket vet, a szókat meghatározott jegyekkel láthatókká teszi, pl. midőn valamely lapra elütő szinü testtel vagy szinezett folyadékkal, vagy akármi eszközzel följegyez valamit. Korommal írni a falra. Krétával írni a fekete táblára, asztalra. Ónnal írni a levéltárcába. Fekete, vörös tintával papirosra írni. Rozsdás, ecetvízzel írni. Vékony, vastag tollal írni. Bottal, vesszővel írni a porban. Gyorsan, lassan, hibátlanul, hibásan, szépen, rútul, apró v. nagy betükkel, tisztán írni. 2) Írva, irás által valamit készíteni, eléállítani, cselekedni. Levelet, nyugtát, árjegyzéket, bizonyítványt írni. Verseket, költeményt, tudós munkákat, könyveket írni. Anyai nyelven, idegen nyelven, élő v. holt nyelven írni. Valakinek írni. Különféle tárgyakról írni. Nem mindenkor tollal, gyakran fegyverrel is irják a törvényt. (Km.). Magyarul, németül, franciául írni. Nevét aláírni. Egyik számadó könyvből a másikba általírni. Beírni a jövedelmet és kiadást. Mindent együvé írni. Fölírni a falra a beszállásolandó katonák számát. Hozzáírni a többihez. Könyvből valamely jeles cikket, mondatot kiírni. A hallottakat leírni. Megírni másnak, ami történt. Öszveírni a lakosokat. Visszaírni a levelező társnak. 3) Szinekkel fest, rajzol. Képeket írni. Ki irta ezen képet? (Innen: képiró). "Csináltata egy igen szép kies házat, kibe mindenféle vadakat megirata." Pesti Gábor meséi. 4) A székelyeknél annyit is tesz, mint valamit kifarag, kimetsz. Guzsalyt írni. - Az ír igéből képzett származékok az éles í hangot rövidre változtatják ezekben: iralom, irály, irkál, iroda, irodalom.

Betűelemzés "ÍR (2)" szövegre

Morzé jelekkel leírva (csak ékezet nélküli betűkkel): .. .-.

A szó 2 betűs karakterrel van leírva, ebből 1 magánhangzó (50%). Ez 11.75 százalékkal több mint az átlagos magyar szó esetében. Vizsgált szövegnek összesen 1 karaktere van ami nem írható le angol ábécével (átlagnál 0.1 karakterrel kevesebb). Hátrafelé leírva: )2( RÍ.

Keresés az interneten "ÍR (2)" kulcsszóra:

> Képek keresése
> BING kereső
> Google kereső
> Video keresés
> Fordítás: ÍR (2) Angolra
*Eredmények új ablakban fognak megjelenni

Menü

Hirdetés

Statisztika